Gyakori kérdés, hogy vajon mi számít krízisnek, hol tudjuk meghúzni a határt?
Ha minket érint a helyzet, könnyen gondolhatjuk, hogy akár egy negatív cikk, vagy rossz hír is indokolja, hogy élesítsük a kríziskommunikációs rendszereinket (már ha van persze).
Ugyanakkor érdemes tudni, hogy egy 2023-as kutatás alapján minden egyes, címben szereplő, negatív hangvételű szó, átlagosan 2,3%-al növeli az adott cikk olvasottságát. Tehát érthető módon a sajtó, és az olvasók mindig jobban fognak érdeklődni egy olyan cím iránt, ahol negatívan lehet bemutatni egy helyzetet.
Vagyis akár egy teljesen pozitív hangvételű, proaktív kommunikációból is születhetnek negatív cikkek. De ez nem jelenti önmagában, hogy egy krízishelyzettel van dolgunk. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelni, nem kell kezelni.
A legtöbb krízishelyzet issue-ként kezdi az életét, hasonlóan a Dűnében látott homokféreghez, ami kis homokplanktonként kezdi pályafutását, és a legtöbből nem lesz hatalmas, Timothée Chalamet-t csatába cipelő behemót. Ugyanakkor ezeket a helyzeteket, ha a szervezet időben észleli, és kezeli, akkor normál üzletmenet keretén belül, kisebb reputációs veszteséggel kezelhetőek.
De, ha egy szervezet nem fegyelmezett, nem figyel oda az issue-kra, akkor abból bizony elég súlyos válság is lehet. Lásd még egy másik filmes hasonlatban, amikor a West-Wing-ben szép lassan abból lesz krízishelyzet, hogy az elnök vajon szereti-e a zöldborsót. Vagyis érdemes már az issue-kra odafigyelni, kezelni, de ezeket a helyzeteket nem érdemes még a teljes fegyvertárunkkal lőni, hogy maradjon tér az eszkalációra, vagy éppen ne maga a kríziskezelés legyen az, ami felfújja az ügyet.
Mi a FleishmanHillard Café-nál ezért tartjuk fontosnak a folyamatos figyelést, és a gyors, adekvát reakciót az issue-ra. Ehhez azonban szükség van a megfelelő protokollok és rendszerek előzetes építésére.
