Kríziskalamajka II. - Hogyan álljunk neki?
Ez egy rendkívül fontos lépés, hiszen meghatározza, hogy egy vállalat felelős vagy áldozat szerepbe helyezi magát, és ebből a narratívából meséli el a történetet. Kommunikációs szempontból három kategóriába sorolhatjuk a kríziseket, elsősorban kiváltó okuk alapján:
- vis-mayor katasztrófa, vagy más külső körülmény;
- egyéni hiba/szabotázs;
- vállalati működésből eredő krízis.
Egy szervezet szempontjából a “legkönnyebb” az elsőre hivatkozni, hiszen kinek jutna eszébe a vállalatot hibáztatni egy külső természeti katasztrófa, vagy éppen egy kibertámadás esetén. De, főleg Magyarországon, nagyon népszerű megoldás a bűnbakkkeresés, egy elszigetelt munkavállalóra, vagy éppen alvállalkozóra hárítani a felelősséget, mondván nem tudtuk mit csinál, sőt mi több nem vagyunk felelősek érte. Hasonlóan mint a Succession című sorozatban, amikor az egyik gyerekre, aki éppen a családi megavállalat egyik vezetője próbálják rátolni a felelősséget. Azonban ennek a taktikának éppen ez a kockázata.
Mennyire hihető, hogy a tágabb szervezetben senki más nem volt felelős, senkinek nem volt rálátása, vagy még rosszabb, nem ösztönözte azt a cselekvést, ami a krízishez vezetett? Hasonlóan a fikcióhoz, a rosszul megválasztott stratégia a valóságban is súlyosbíthatja a krízist, hiszen egy ilyen helyzetben, szigorúan kommunikációs szempontból a legfontosabb kincs a hitelesség. Ha ezt elveszíti egy vállalat, onnan nehéz a visszaút. Tehát a kérdés adott. Hogyan lehet rövid idő alatt hatékonyan megállapítani, hogy milyen típusú krízisről van szó.
Ilyenkor kap szerepet a rendszer, hogy időben lehessen észlelni a kialakuló válságot, a megfelelő kérdéseket lehessen feltenni a megfelelő, rendelkezésre álló embereknek, majd a válaszokra alapozva hatékony, hiteles stratégiát alkotni. Mi a FleishmanHillard Café-nál ezért hiszünk a rendszerépítésben, és nem az előre megírt helyzetekre készülésben, valamint a kemény kérdésekben és valódi válaszokban.
