Kríziskalamajka II. - Hogyan álljunk neki?

2024-11-12

A sikeres kríziskezelés egyik fontos lépése, hogy megállapítsuk milyen típusú krízissel van dolgunk, és hogy ahhoz mérten milyen stratégiát kell alkalmaznunk.

Ez egy rendkívül fontos lépés, hiszen meghatározza, hogy egy vállalat felelős vagy áldozat szerepbe helyezi magát, és ebből a narratívából meséli el a történetet. Kommunikációs szempontból három kategóriába sorolhatjuk a kríziseket, elsősorban kiváltó okuk alapján:

  1. vis-mayor katasztrófa, vagy más külső körülmény;
  2. egyéni hiba/szabotázs;
  3. vállalati működésből eredő krízis.

Egy szervezet szempontjából a “legkönnyebb” az elsőre hivatkozni, hiszen kinek jutna eszébe a vállalatot hibáztatni egy külső természeti katasztrófa, vagy éppen egy kibertámadás esetén. De, főleg Magyarországon, nagyon népszerű megoldás a bűnbakkkeresés, egy elszigetelt munkavállalóra, vagy éppen alvállalkozóra hárítani a felelősséget, mondván nem tudtuk mit csinál, sőt mi több nem vagyunk felelősek érte. Hasonlóan mint a Succession című sorozatban, amikor az egyik gyerekre, aki éppen a családi megavállalat egyik vezetője próbálják rátolni a felelősséget. Azonban ennek a taktikának éppen ez a kockázata.

Mennyire hihető, hogy a tágabb szervezetben senki más nem volt felelős, senkinek nem volt rálátása, vagy még rosszabb, nem ösztönözte azt a cselekvést, ami a krízishez vezetett? Hasonlóan a fikcióhoz, a rosszul megválasztott stratégia a valóságban is súlyosbíthatja a krízist, hiszen egy ilyen helyzetben, szigorúan kommunikációs szempontból a legfontosabb kincs a hitelesség. Ha ezt elveszíti egy vállalat, onnan nehéz a visszaút. Tehát a kérdés adott. Hogyan lehet rövid idő alatt hatékonyan megállapítani, hogy milyen típusú krízisről van szó.

Ilyenkor kap szerepet a rendszer, hogy időben lehessen észlelni a kialakuló válságot, a megfelelő kérdéseket lehessen feltenni a megfelelő, rendelkezésre álló embereknek, majd a válaszokra alapozva hatékony, hiteles stratégiát alkotni. Mi a FleishmanHillard Café-nál ezért hiszünk a rendszerépítésben, és nem az előre megírt helyzetekre készülésben, valamint a kemény kérdésekben és valódi válaszokban.

Legyél te is a törzsvendégünk!
City of Budapest