
Transzparens működés, tisztességes verseny és a kommunikációs szakma értékeinek védelme – A FleishmanHillard alapító tagként csatlakozott az Etikus Ügynökségi Kartához

Augusztus 8-án a Deloitte-tal közösen egykülönleges sajtóeseményen láttuk vendégül a média képviselőit a Budapest ParkVIP skyboxában. A háttérben az Irie Maffia és a Hősök koncertje gondoskodott a felejthetetlen hangulatról, miközben lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésekre,szakmai eszmecserére és a személyes kapcsolatok erősítésére – mert hisszük, hogy a modern PR-eszközök igazi ereje a bizalomra épül, amely személyesen születik meg.

25 év 25 történet kampányunk következő részében az OTP Öngondoskodási Indexről olvashattok. Amikor a hosszútávú történetmesélés érdemben tudja támogatni a márka pozícionálását.

A Zenekar rebrandingje az egyik legkomplexebb és legkülönlegesebb projektünk volt. Egy 60 éves múlttal rendelkező, nemzetközileg is ismert zenekar új identitását kellett megalkotni úgy, hogy vonzóvá váljon a jövő közönsége számára és kitűnjön a nemzetközi versenyben is.

Amikor a munkavállalók úgy érzik, hogy mindenről ők értesülnek utoljára, egyre valószínűbb lesz, hogy a kijárat felé veszik az irányt. Legfrissebb kutatásunk szerint a munkahelyváltást fontolgatók 61 százaléka a gyenge belső kommunikációt nevezte meg fő okként. Mindeközben a nemzetközi munkaerő mindössze 23 %-a érzi magát igazán elkötelezettnek, a motiválatlanság miatti termelékenység-veszteség pedig egy átlagos S&P500-as vállalatnak évente akár 355 millió dollárjába is kerülhet.

Ha él a szöveg, hat rád, magával ragad. Ha világot teremt, mint Göncz Árpád a Gyűrűk Urában. Ha újra akarod olvasni, alá akarod húzni, meg akarod jegyezni egy-egy mesterien frappáns mondatát, mint Pék Zoltán Holdpalota (Paul Auster) fordításából, például. Vagy, ha olyan bravúros, hogy még az eredetit is túlszárnyalja, mint Karinthy Mici Mackója.