
A FleishmanHillard Café további PR ügynökségek bevonásával irodalmi projekthez nyújt anyagi és szakmai segítséget. A támogatott kezdeményezésben az Élet és Irodalom a műfordítókra irányítja a figyelmet, akik sokszor a háttérbe szorulnak, pedig sokat köszönhetünk nekik: munkájukkal az irodalmon keresztül a fél világot közvetítik felénk.

Társadalmunk egy komoly egészségügyi kihívásával nézett szembe ügynökségünk. Európában és Magyarországon is komoly egészségügyi kockázatokat jelentenek a szív- és érrendszeri betegségek. Előbbi esetén a lakosság 37 százaléka, míg idehaza 49 százaléka veszti életét ilyen jellegű egészségügyi probléma miatt. Egy friss kutatás eredményei alapján azonban – a magas halálozási arány ellenére – még mindig kevesen járnak szűrővizsgálatokra, pedig egy időben felfedezett és kezelt betegség akár életet is menthet.

25 év 25 történet a FleishmanHillard elmúlt negyed évszázadából - Sirious, iPet, Dino, Pingvinharcos. Mit is jelentenek ezek a nevek? Nos ők voltak a Logitech számára, a GameStarral közösen szervezett kampányunk, a Logitech Gaming Marathon és PlayIT Warmup, és ezzel talán az egyik első hazai influencer challenge résztvevői. Ebben a kampányban megvolt minden, amit szeretünk az újszerű kommunikációs megoldásokban: egy jó termékigazság, egy egyszerű, de erős ötlet, és egy közeg, ahol a célcsoport nemcsak nézi, hanem érti és érzi is az üzenetet. Ez a munka számunkra egy korai bizonyíték volt arra, hogy ha egy márka hajlandó a saját közösségének nyelvén megszólalni, abból valódi figyelem és valódi kapcsolat születhet. Logitech Gaming Marathon — amikor szó szerint leteszteltük, hogy ember vagy gép bírja tovább.

A love brand DOVE Pro‑Age volt az egyik legmerészebb szépségipari kampány, amelyen valaha dolgoztunk. Magyarországon 2007–2008 környékén a közéleti diskurzus még messze állt attól, hogy korukat vállaló nők testét mutassa a reklám. Mi nem csak népszerűsíteni akartuk ezt a termékcsaládot. A kampányunk célja az volt, hogy az öregedéssel kapcsolatosan változtassunk a szemléleten, és ösztönözzük a nőket arra, hogy magabiztosan és büszkén vállalják fejlődő szépségüket.

A tenderek célja a megfelelő partner korrekt kiválasztásának támogatása – validált szakmai múlt, kompetenciák és korlátozott próbafeladat alapján. A jelenlegi gyakorlat azonban sokszor másként fest: díjazás nélkül elvárt komplett stratégiákat, részletes akcióterveket, kreatív megoldásokat kérnek az ügyfelek szűk határidővel, hiányos briefre. Ez nemcsak az ügynökségeknek káros, hanem a megbízók döntésminőségét is rontja, végső soron rontva a legmegfelelőbb ügynökségi partner kiválasztását. A probléma nem hazai sajátosság, évek óta cikkeznek róla nemzetközi szinten is.

2026 a vállalati kommunikáció számára korszakhatár: a reputáció értéke soha nem volt ilyen nagy, a bizalom soha nem volt ennyire törékeny, és a mesterséges intelligencia soha nem befolyásolta ennyire azt, hogy a fogyasztók és a döntéshozók milyen információt látnak elsőként. Ebben az összetett környezetben a PR már nem csupán kiegészítő taktika – stratégiai üzleti funkció, amely közvetlenül hat a növekedésre, a kockázatok kezelésére és a vállalat hosszú távú versenyképességére.