
A sikeres kríziskezelés egyik fontos lépése, hogy megállapítsuk milyen típusú krízissel van dolgunk, és hogy ahhoz mérten milyen stratégiát kell alkalmaznunk.

Ha minket érint a helyzet, könnyen gondolhatjuk, hogy akár egy negatív cikk, vagy rossz hír is indokolja, hogy élesítsük a kríziskommunikációs rendszereinket (már ha van persze). Ugyanakkor érdemes tudni, hogy egy 2023-as kutatás alapján minden egyes, címben szereplő, negatív hangvételű szó, átlagosan 2,3%-al növeli az adott cikk olvasottságát. Tehát érthető módon a sajtó, és az olvasók mindig jobban fognak érdeklődni egy olyan cím iránt, ahol negatívan lehet bemutatni egy helyzetet.

A Zenekar rebrandingje az egyik legkomplexebb és legkülönlegesebb projektünk volt. Egy 60 éves múlttal rendelkező, nemzetközileg is ismert zenekar új identitását kellett megalkotni úgy, hogy vonzóvá váljon a jövő közönsége számára és kitűnjön a nemzetközi versenyben is.

Amikor az InnoEnergy - ma már Inno - regionális kommunikációs partnert keresett, egy dolog volt biztos: nem 14 különböző hangra, hanem egy közös narratívára volt szükségük Kelet‑Közép‑Európában. A feladatunk az volt, hogy Budapestről irányítva olyan HUB‑ügynökségi modellt hozzunk létre, amely egyszerre biztosít – stratégiai egységet, - gyors döntéshozatalt, - és valódi helyi relevanciát akár 14 országban.

A tenderek célja a megfelelő partner korrekt kiválasztásának támogatása – validált szakmai múlt, kompetenciák és korlátozott próbafeladat alapján. A jelenlegi gyakorlat azonban sokszor másként fest: díjazás nélkül elvárt komplett stratégiákat, részletes akcióterveket, kreatív megoldásokat kérnek az ügyfelek szűk határidővel, hiányos briefre. Ez nemcsak az ügynökségeknek káros, hanem a megbízók döntésminőségét is rontja, végső soron rontva a legmegfelelőbb ügynökségi partner kiválasztását. A probléma nem hazai sajátosság, évek óta cikkeznek róla nemzetközi szinten is.

2026 a vállalati kommunikáció számára korszakhatár: a reputáció értéke soha nem volt ilyen nagy, a bizalom soha nem volt ennyire törékeny, és a mesterséges intelligencia soha nem befolyásolta ennyire azt, hogy a fogyasztók és a döntéshozók milyen információt látnak elsőként. Ebben az összetett környezetben a PR már nem csupán kiegészítő taktika – stratégiai üzleti funkció, amely közvetlenül hat a növekedésre, a kockázatok kezelésére és a vállalat hosszú távú versenyképességére.